"A Magyar Anime Társaság megalakulása óta, hét éve rendezünk folyamatosan ilyen rendezvényeket. 2005-ben volt az első látványos áttörés, amikor a kezdeti párszázról először 600-700 köré ugrott a látogatószám, azóta gyakorlatilag nincs megállás. Ez a mostani már a hatodik igazán nagy rendezvényünk, szombat és vasárnap is 2500-3000 fős a látogatottságunk" - mondta az [origo]-nak Szekeres András Márk, a SakuraCon főszervezője, a Magyar Anime Társaság korábbi egyesületi elnöke.

A kétnapos esemény kinőtte a korábbi helyszínül szolgáló Petőfi Csarnokot, így idén már a Hungexpo területén rendezték meg a SakuraCont. A látogatók összetétele a szubkultúra alakulását követve, évről évre folyamatosan változik. "Mostanra már kialakultak a fő irányzatok abban is, hogy mik a népszerű területek az animé-n, mangán belül itthon. A legerősebben tendencia talán az, hogy főleg a női közönség az erős" - magyarázza Szekeres.

A szervező szerint bár igaz, hogy folyamatosan jelennek meg a fiatalok új generációi, nem egyszerűsíthető le a helyzet úgy, hogy a japán popkultúra csak a tinik divatja. "Egyre többen vannak, akik egész családdal jönnek, most láttam egy apukát, aki nyolc gyereknek vett jegyet. És persze szép számmal itt vannak a régi motorosok, az úgymond veterán Conra járók is."

Sikerek és stigmák

Már a nyolcvanas években is futottak japán rajzfilmsorozatok a Magyar Televízióban, főként nyugati művek adaptációi: a Nils Holgersson, a Nyolcvan nap alatt a föld körül, a Csip-csup csodák, a Maja, a méhecske vagy A hosszúlábú apu mind japán gyártásban készültek. Az igazi nagy váltást a kereskedelmi televíziók megjelenése hozta, amikor 1998-ban és az azt követő években mind a TV2, mind az RTL Klub számos anime-sorozatot sugárzott. Köztük volt a harcművészeti témájú, eredetileg az idősebb tinédzser fiú-célcsoport számára készült Dragon Ball, ami az akkori Magyarországon még szokatlan mennyiségűnek számító erőszakos jelenetével újraindította az egy évtizeddel korábban még a Tom és Jerry kapcsán fellángolt vitát, aminek azonban mai szemmel nézve jóval nagyobb volt a füstje, mint a lángja.

"Ma már, amikor vagy száz magyar nyelvű csatornából lehet válogatni, semmivel sem lehet akkora felfordulást okozni, még az ifjúsági-animés közösségben sem, mint annak idején a Dragon Ball-lal" - állítja Solti Antal, az Animax közép-európai régiós műsortervezésben közreműködő munkatársa. "De tegyük hozzá, az sem volt hihetetlen nagy felfordulás, egyszerűen hangosak voltak az emberek. Ez abból is látszik például, hogy amikor a Dragon Ball megjelent képregény-, VHS- vagy DVD-formátumban, az már keveseket mozgatott meg."

Bár az eltelt tizenkét évben sok tucat anime-sorozat és egészestés animációs film, köztük az Oscar- és berlini Arany Medve-nyertes rendező, Miyazaki Hayao alkotásai is bemutatásra kerültek különböző hazai tévécsatornákon, még mindig makacsul tartja magát a sztereotípia, hogy a japán rajzfilmek nagy általánosságban erőszakosak, véresek, és/vagy a szexről szólnak.

"Persze, ez a megbélyegzés még nem múlt el" - ismeri el Szekeres, majd hozzáteszi, hogy azzal, hogy megjelentek a kiadványok, vannak kiadók, újságok, észrevehetően halkabb lett ez a dolog. "Tudomásul lett véve, hogy a jelenség létezik, sőt helye van. Az én küldetéstudatom az, hogyha átjönnek hozzám a barátaim, és a polcomon ott látják a mangákat, akkor emiatt engem ne egy furcsa embernek tartsanak, hanem ez egy elfogadott alternatív kulturális irány legyen. Ez a törekvés most, úgy érzem, egy kicsit háttérbe szorult - többek között a válság is hátráltatja az ilyen típusú kezdeményezéseket. Ugyanakkor már egy ideje jelen van az egyesületünk japán kulturális rendezvényeken, ahol eleve Japánra nyitott emberek fordulnak meg, mi pedig az animén keresztül be tudjuk hozni azokat az embereket, akik a mi rendezvényeinket szokták látogatni, és így nyitnak egymás felé ezek a területek."

A magyar anime-rajongók legnagyobb részét jelenleg az Animax látja el friss anyagokkal, itt futnak a legújabb és legnépszerűbb sorozatok. "Az Animaxnál nemrégiben meghoztak egy komoly döntést, melynek révén világszerte egy anime-központú, ifjúsági szórakoztató csatornává alakul át az eddigi kizárólagos anime-sugárzás helyett", folytatja Solti. "Ez egy hosszú folyamat, ami még nem zárult le, Az animék eddigi arányát megtartva azok mellé érkeznek más típusú tartalmak, élőszereplős filmek, ifjúsági, képregényes témákhoz kapcsolódó filmek, sorozatok, reality-műsorok, mint az American Idol, a The Amazing Race amerikai és ázsiai változatai, vagy a szintén japánhoz kötődő I Survived a Japanese Game Show (azaz "túléltem egy japán vetélkedőt"). Annyiban kevés viszont a mozgásterünk, hogy csak napi hat órában sugárzunk jelenleg, ami miatt még nem megvalósítható sok néző igénye, régi, klasszikus anime-sorozatokat is le tudjunk adni. A régióban elsőként Lengyelországban indult el most kísérleti, 24-órás Animax-adás, de Magyarországon egyelőre nincs olyan piac, amire lehetne alapozni. Hosszú távon persze ez a cél, mert napi 24 óra idővel lehet jól gazdálkodni."

Mostanra ért ide a válság

"Tavaly még egyáltalán nem éreztük meg a recessziót, az egy csoda volt" - válaszol kérdésünkre Kodaj Dániel, a japán népszerű kultúrával foglalkozó Mondo magazin főszerkesztője. "Aztán idén év elején az 5-6 ezer havi vásárlónk esett vissza nagyjából ezerrel, és az még nem látszik, hogy ez mennyire átmeneti visszaesés. A magyarországi manga-kiadók bevétele, úgy tudom, 20-30 százalékkal esett vissza, de mindez a Conon nem látszik meg, itt ugyanúgy 5-6 ezer ember megfordul minden évben, csak kevesebbet vásárolnak. A piaci problémák tehát látszanak, a nagy kérdés az, hogy újratermeli-e magát a szubkultúra a fiatalok szintjén."

A visszaesést Boros Csaba, a Mangafan kiadó ügyvezetője is megerősíti. "Érezni a válságot. Mi vagyunk a legközelebb a fogyasztóhoz, ezért nálunk később érződött a dolog - ugyanúgy, ahogy a fogyasztóknál is később érződött meg, hogy a cégeknek nincsenek új beruházásai, stb. Ez a karácsony volt az, ahol először látszott, hogy a fogyasztók visszafogják a keresletet. Nem nagy visszaesésről van szó, inkább stagnál a piac, ezt érezni most is, nem tudom, hogy ennek a gödörnek van-e alja. Ez egy komplex probléma, ami összefügg a szubkultúra dinamikájával is. Azt kell látni, hogy a mi olvasóink és vásárlóink elsősorban zsebpénzből olvasnak és vásárolnak minket. Amikor a zsebpénz visszaesik, a szülők is ezeket a fajta kiadásokat veszik vissza elsősorban. Be kell látni, hogy ez egy tini szubkultúra - attól függetlenül, hogy mit adsz ki, a tinik fogják venni."

Ennek ellenére, ha csökkenő számban is, de tovább folynak a képregény- és DVD-kiadások. "Kellenek a nagy címek, mert a nagy címek Japánban nem véletlenül azok" - folytatja Boros. "Ott farkastörvények vannak: egy magazinban fut mondjuk harminc cím, ha valamelyiknek bizonyos szint alá esik az olvasottsága, akkor egy szó nélkül kidobják, és jön az új. A rajzolóknak folyamatosan nagyon magas színvonalat kell tartani. Akik ebben a világban képesek áttörni és maradandó művet alkotni, azok általában nem véletlenül kerültek oda, hanem tényleg jók. Sem a tévénézőket, sem a képregény-olvasókat nem lehet sokáig átverni egy hosszú sorozattal. Ha az csak látványos, de nem elég tartalmas, hamar lepörögnek róla. A tartósan jó dolgok azok nem véletlenül azok, és ezekből érdemes válogatni."

Ne higgyük persze azt, hogy kizárólag magas kulturális termékek érkeznek az országba a messzi keletről. Néhány évente prominensen megjelennek ugyanis a franchise-jellegű termékcsoportok, amik egy-egy megvásárolható játék, kártya, vagy egyéb termék köré építenek történeteket - ilyenek voltak például a Pokémon vagy a Yu-Gi-Oh! sorozatok. "Ezek más szempontból erős termékek" - mondja Boros. "Képesek Japán és később a világ gyerekeire, tinijeire, stb. egy felpörgetett fogyasztást rávezetni. Nem arról van szó, hogy a japánok minőségi tartalommal szeretnék megváltani a világok, szó sincs erről. Pénzt akarnak csinálni, ez egy popkulturális ipar. Ez a dolga. De mi szűrőként is jelen vagyunk, és nem ezekkel foglalkozunk, hanem azokkal, amik a tartalmuktól lettek elismertek és népszerűek, mint a Nana vagy a Death Note."

Nem csak fogyasztanak, alkotnak

Az anime egyik legnagyobb húzóereje kétségkívül az, hogy hazai gyártású ifjúsági tévéműsorok hiányában gyakorlatilag az egyetlen ellenpontja a nagy mennyiségben beözönlő amerikai ifjúsági tartalmaknak. "Az amerikai popkultúra ma végletesen lebutított és önismétlő." - véli Kodaj Dániel. "Gyönyörűen csiszoltak, de semmiről sem szólnak az amerikai tini-termékek. Gyakorlatilag a hétköznapokat lövi ki egy szent szférába, és akkor csodálja. Az anime ezzel szemben sok tekintetben progresszív. Szabadabban bánnak a műfajokkal, témákkal, művészibb a hozzáállásuk. Emellett valahogy a mese műfaját sokkal jobban űzik Japánban, nem pusztulnak bele a saját kliséikbe, mint az amerikaiak. Ez nyilván a képregény-médium miatt is van, nagyon sok japán rajzfilm és film is képregényként kezdte, és míg filmeket és tévésorozatokat inkább nagyvállalati módszerekkel csinálnak, a képregény esetében a szerző leül és megrajzolja, korlátok nélkül."

"Az egész ázsiai popkultúrában nem csak az úgynevezett kúlság-faktor a fontos" - magyarázza Boros Csaba. "És nem is azért szeretik a fiatalok, mert hogy az idősebb generáció ebben nincsen benne, és emiatt ezzel definiálhatják magukat. Ezekben az alkotásokban általánosságban van egy olyanfajta narratív keret, ami a nyugati történetmesélésben nincs. Amikor ez a 30-as, 40-es generációhoz is eljut, mondjuk a Cannes-i díjnyertes Oldboy című film formájában, akkor az hatalmasat üt. De ha valaki az animés szubkultúrában megnézi az Oldboy-t, annak ez egyáltalán nem lesz újdonság, mert számára ez a fajta történetmesélést, ezekkel a fordulatokkal és tanulságokkal, már rég ismert."

Boros értelmezésében egyfelől a japán populáris kultúra, mint ipar fejlettségével magyarázható a nyugati világban tapasztalható népszerűsége. "A japán popkultúra főárama az egy nagyon fejlett valami: nagy tempóban elképesztő mennyiségű, és jó minőségű terméket gyárt. Az a típusú probléma, ami a különféle rajongói generációk újratermelésével szokott lenni, hogy elfárad a tartalom, mert a szubkultúrát kiszolgáló tartalomgyártó gépezet képtelen megújulni, az Japán esetében nem áll fenn, mert ott ez mainstream, a kultúra főáramához tartozik, és hihetetlen fordulaton pörög, mindig megtalálja azokat a tartalmakat, amik tovább tudnak lépni az egyébként megszokotton, és újfajta narratívát teremt. Ez újra fogja tudni termelni ezt a generációt, csak annyi kell hozzá, hogy továbbra is meglegyen a tartalomgyártók és a meta-tartalomgyártók - magazinok, weboldalak - együttműködése, hogy hatékony módon eljussunk minél több fiatalhoz."

Másfelől még fontosabb jelenség, hogy ezek a japán sorozatok kreativitásra sarkallják rajongóikat. "Az Amerikából bejövő termékek fogyasztásra vannak kitalálva, pontosan megtervezik őket célcsoportokra, érdeklődésekre, aktuális trendekből összeállítanak egy mixet, ehhez megtalálják a szerzőt, és összedobják a terméket. Ez jól és hatékonyan működik, de nincs benne kreatív visszacsatolás. A felhasználót, a befogadót ténylegesen csak a befogadásra neveli. Az anime és az egész ázsiai popkultúrához kapcsolódó, arra épülő európai szubkultúrákban viszont sokkal erősebben van jelen a saját tartalomgyártás."

"Ez egy nagyon kreatív szubkultúra" - folytatja Boros. "Rajzolnak, zenét csinálnak, itt vannak ezeken a rendezvényekben, felöltöznek elképesztő mennyiségű munkával saját kezűleg elkészített jelmezekbe. Ez nem tudjuk, mitől alakul ki - ha tudnánk, akkor tudnánk arra akár pénzt, akár időt vagy energiát áldozni, hogy segítsünk kinevelni Magyarországon egy olyan generációt, aki jól tud mangát rajzolni. Szóval ez teljesen spontán tör ki az emberekből, de ennek ellenére az egy nagyon pozitív dolog, hogy a fiatalok között minden egyéb hatás ellenére sokan nem csak a befogadásra vannak berendezkedve, hanem a tartalomgyártásra és a kreativitásra."

Dobay Ádám