1.oldal  2.oldal  3.oldal  4.oldal  5.oldal  6.oldal  7.oldal  8.oldal  9.oldal

cetlit. – Dan már nincs itt, de meghagyta, hogy ha ide jössz, adjam át ezt neked.

Szólt, majd még egyet töltött az engem zaklató embernek.

A cetlin egy lakcím volt. Biztosan Dané. Így hát felszaladtam a nyirkos lépcsőkön, egyszer meg is botlottam, de egyáltalán nem bántam meg, hogy el kell jönnöm onnan.

- Oh Dan, ezért még számolunk! – fenyegetőztem félhangosan. Unottan vettem észre, hogy már sötét volt. Nem zavart, és egyáltalán nem féltem. Ha nem fegyverrel jönnek, akkor bárkit elintézek…

A cím, amit a fószer ideadott, a bártól három utcányira volt. Már rendesen dideregtem, mire elértem a célom.

Felcsengettem, hamar be is engedtek.

- Ophelia! – ölelt meg Dan az ajtóban. – Hát csak ideértél!

- Igen ide – mentem be – de sokáig tartott. Miért nem írtad meg simán a címet?

- Nem akartam, hogy anyu lássa. De be kell neked mutatnom valakit! – mondta örömteli mosollyal, és a konyhába húzott.

Ott szorgalmasan főzőcskézett egy nagyon csinos, hosszú, fekete hajú lány.

- Oph, ő itt Miranda. – mondta, és kisfiús örömmel nézte a lányt.

- Szia, én Dan barátnője vagyok.

- Én Ophelia. - kezet ráztunk, és közben sablonosan mosolyogtunk.

Később már együtt vacsoráztunk, és én nagyon megkedveltem a csajt. Annyira imádta Dant, és ez fordítva is így volt. Néha már éreztem a hányingert a túlzott nyáladzástól és romantikától… nem tehetek róla. Nem vagyok romantikus típus.

- Köszönöm a vacsorát, de még ágyba kell dugnom az anyámat! – húztam el a számat, mire Miranda felállt, és összeszedte a tányérokat. Dan idegesen köszörülte meg a torkát.

Megforgattam a szemeimet: - Ajaj, tudtam én, hogy nem testvéri szeretetből hívsz ide…

- Ophelia! Te már gimnáziumba készülsz! És arra a gimire, igenis sok pénz kell, és ezt anya nem tudja biztosítani…

- Jó, ezt én is tudom! De mégis mit csináljak?

- Vállalj munkát! – jött vissza Miranda, és leült Dan mellé.

- Figyelj! Azért nem kerestelek három hétig, mert a megfelelő lakást kerestük Mirandával… Az olyan lakást… - habozott – amiben mindhárman elférnénk.

- Mi? Költözzek ide? – fakadtam ki.

- Igen! Anya mellett nem maradhatsz! És állást is szereztünk neked. – mondta Dan, és hirtelen olyan volt, mint apa. Apa, tizenkilenc évesen… muris.

- Mégis milyen munka? – fancsalodtam el.

- Ott, ahol én is és Dan is dolgozunk! – mondta Miranda, és megfogta szerelme kezét.

- És az mégis hol is van? – kezdett nem tetszeni a dolog.

- A Londoni Macskában! – mondta Dan kicsit halkan.

Itt hatásszünet. Levegőt is alig kaptam, hát hogy beszéljek?

- Ophelia…

- Akkor csak nem ok nélkül küldtél először oda! – vágtam Miranda szavába.

- Nem! Én pakoló, meg árubeszerző vagyok, Miranda pedig pincérnő…

- Igen, csakhogy egyedül vagyok, és nem bírom! Most Larry van helyettem. - szólt bele Miranda is.

- Áh, a kövér csóka a pult mögött. – sóhajtottam. – Bocs, de én nem fogom ott lengetni mások előtt a…

Inkább nem fejeztem be, csak felálltam. Felkaptam a kabátomat.

- Ophelia, most ezzel kell beérned! Nem fogsz… - mondani akarta Dan, de én már becsaptam az ajtót -… boldogulni!

Miranda hátulról átölelte Dant.

- Rá fog jönni, hogy minden jobb, mint ott élni, abban a lyukban! – mondta, mintha ezerre venné, hogy meggondolom magam. Hát azt lesheti!

Dan szomorú volt. Nagyon is.

Mit képzelnek ezek magukról? Hogy eldönthetik a sorsomat? Még hogy én? Abban a kócerájban? Kizárt! – gondoltam mérgesen – Keresek inkább más állást.

Mire hazaértem, már tíz óra volt.

Anyát ott találtam belőve a konyhaasztalon. Ahogy megláttam, a látványtól rögtön egy könnycsepp futott végig az arcomon.

Erőt vettem magamon, és becipeltem a fürdőnek nem mondható helyiségbe. Engedtem hideg vizet, és belelöktem anyut. Igen belelöktem! Rögtön magához tért, majd magától levette a vizes cuccait, és meg is mosakodott, csakhogy megtörölnöm már nekem kellett, mert elaludt. Egyszerűen elaludt, miközben mosta az arcát. Hihetetlen...

Betettem az ágyába, de úgy sikerült, hogy a ráadott köntös épp hogy takart valamit.

Ez megihletett. Gyorsan szaladtam a rajztömbömért, és a ceruzámért.

Nem voltam álmos, és anya tökéletes alany volt most egy kis rajzoláshoz… Hajnali kettőre lett kész a mű. Magam is meglepődtem, hogy anya milyen szép… nem annyira, mint amennyire volt, de még mindig mutatós… Ekkor eszembe jutott valami...